Minisorozattá vágta Tarantino az Aljas nyolcast
Összességében 45 perccel hosszabb lett, mint az eredeti.
Összességében 45 perccel hosszabb lett, mint az eredeti.
A Ponyvaregény óta nem csinált semmi extrát, és már akkor is csak újrahasznosított. Vagy épp ellenkezőleg, a kezdeti szárnypróbálgatások után későbbi filmjeivel még jobb lett. De hát nem is csinál mást, csak összevissza lopkod a filmtörténet elfeledett műfajaiból. Quentin Tarantino feltűnése óta megosztó figurának számít, az immár kilencfilmes életművet végignézve megint csak arra jutottunk, nincs két ugyanolyan vélemény arról, mi a jó és rossz a mozijaiban. Azért mégis felállítottunk egy listát filmjeiből, ami garantáltan kicsapja a biztosítékot néhány rajongónál.
Quentin Tarantino nem a középutas filmjeiről híres, de az Aljas nyolcas így is a legmegosztóbb alkotásának mondható. Több mint két és fél órán át gyakorlatilag két helyszínen játszódik a lassan kibontakozó, polgárháború utáni kamaradráma, amit a westernfilmek esztétikájával és Agatha Christie krimijeinek gyilkos feszültségével turbózott fel az író-rendező. Az akciót végleg felváltotta a szövegelés – ezt pedig két szerzőnk teljesen ellentétesen fogadta. Duplakritika.
Az Aljas nyolcas közepén még szünet is lesz, ahogy az a klasszikus hollywoodi gigafilmeknél volt szokás.